Szombat reggel, fél 8. Még csend van, minden békés.
A mosógép ütemes kattogása nyugtatólag hat rám. Elkezdtem a napot, minden rendben, mondom magamnak.
Z és Chilko a napsütötte hálóban szundikálnak, én pedig a nappali kanapéján fészkelek. Ölemben a reggelim és próbálok felállítani egy napirendet mára.
Rettenetes éjszakán vagyok túl, de érzem, hogy javulóban a helyzet. Az este valahogy kinyíltak a kapuk és majd minden elfojtott, félrerakott félelem és gondolat betódult a fejembe. Sírtam. Kétségbeesetten menekültem lefeküdni, de a gondolataim nem hagytak menekülni.
Úgy bújtam a takaró alá, hogy pozitív dolgokkal vettem magam körbe, de most ez is kevésnek bizonyult.
Rémálmok gyötörtek, a hasam fájt. Kétszer felkeltem mosdó végett, a térdem pedig volt szíves a lépcsőn menet bejelezni a felmelegedést.
Újra meg újra bevillannak az álmok, amik alvás közben annyira kínoztak, egyre csak furakodnak az ésszerű gondolatok elé.
Na jól van, most ebből már elég. Előveszem a zsákom, kibontom és belehajigálom ezt a sok f@szságot.
Csak szépen sorjában:
- nem vagyok beteg, túléltem az októberi ügyet, most már csak észnél kell legyek. Figyelek az étkezésekre, a pihenésre, az egyensúlyra. El kell engednem a rengeteg feszültséget, ami lássuk be, nem jogtalanul van bennem, de néha túlnő rajtam. Nagyon túlnő rajtam.
- álmomban egy szakmailag mindent tönkretevő bejegyzést tettem közzé Facebookon, amivel kapcsolatban egy elismert kolléga figyelmeztetett, hogy tán jobban nézzem meg a képet posztolás előtt, mert nem épp előnyös. Oh, tényleg baszki. Ha a belsőségeid is látszanak egy képen, az legfeljebb a sebészeti szakoldalakon számíthat elismerésre, de nem itt.
- senki nem fog elhagyni, fájdalmat okozni, meghalni - sokan szeretnek és mellettem állnak jóban - rosszban, nem kell úgy görcsölnöm minden pillanatban, hogy beleszakadok...
- sok volt a veszteségemből, sok volt a mélypont, de elindultam, elindultunk felfelé, jön a nyár - még ha maszkban is ér - de nyár lesz.
- napról napra erősebb vagyok, kicsit még többet bírok mint tegnap, halad az életem és vele haladok én is. Nem a pálya szélén állok sírva, hogy sosem állhatok be. Már itt vagyok és részt veszek. Én is játszom! Újra látszom! Az emberek észrevesznek, mosolyognak és időnként félreállnak, mert én rohanok. Én, érted! Akit novemberben még ölben és tolószékben hurcibáltak az 50-es vérnyomása és 50-es pulzusa miatt, az most rohan és élvezi.
Gyorsan be is húzom a zsák száját és berugdosom a pakkom az ágy alá. Szerdán fogom, megmutatom a terápián, miket pakoltam bele egy hét alatt, és üresen hazahozom. De jó lesz! Megint könnyebb lesz, megint kioldunk néhány csomót és újabb lépéseket teszek a jó életért.
Arról, mi az élet igazi élménye
Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról.Márai Sándor: Füveskönyv
