Suz'n Világa - ahol mindenről szó van 2007 óta...

Le akarom írni, meg akarom mutatni. Még annak is, akinek már nem lehet.

Tudom, mi a bánat. Az, mikor rádöbbenek, hogy nem köszönhetem már meg a neveltetésemet. Mert nem volt rá idő. Tudom, mi az öröm. Az, mikor közlik velünk a kórházban, hogy az újraélesztés nyomán a jelenlegi zavarok eltűnnek és nem lesz maradandó károsodás. Tudom, mi a félelem. Az, mikor másfél év után is vonyítva ébredek éjjel, és nem merek visszaaludni, mert álmomban a Mamával voltam és azt kérdezte, hogy mi a baj!

Ismerem a nagy problémák fogalmát. Tudom, hol kezdődnek az igazi gondok, veszteségek.

Mégis, néha egy-egy percre olyan jó mindezt elfelejteni. Jó egy kicsit felületesnek lenni: utálkozni, amiért indulás előtt a friss körömlakk elkezd lepattogni. Fujjogni, ha spenót van ebédre. Anyázni, ha kavics meg a cipőmbe…
Megszállottan járok könyvtárba és könyvesboltba. A betűmánia nálam nem vicc.
Boldoggá tesz, ha megsimogathatok az utcán egy vadidegen labradort. Örülök annak, ha kisüt a nap. És imádom, mikor jeget tesznek a kólámba és olyan hideg lesz tőle, hogy alig bírom megfogni a poharat.

Ezekkel takargatom a sebeimet és a fájdalmaimat. Lelkieket és a Crohnból eredőeket. És ezt tudom, hogy sokan nem tudják. Nem tudják, mi van a ’színpad mögött’. Nem fogom mindenkinek elmondani, hogy megértse, mert van, aki ha elmondom, sem fogja fel. Ez nem az én hibám. Ha ők azt hiszik, hogy nekem a legnagyobb bajom életemben az volt, hogy a barátnőm nem szólt a kávézóban, hogy elkenődött a szemfestékem; higgyék.

Nekem néha fájdalomcsillapítóként szolgál a felületesség, és segít túlélnem.
És míg vannak, akik elolvasnak, addig írni fogok. Írok jóról, rosszról. Apró örömökről és kapitális tévedésekről.

Mert jólesik. Nekem is, és úgy látszik, Nektek is.